Elérhetőségek

Parti Kertészet

9700 Szombathely,
Kámont Oladdal összekötő út mellett
Telefon: (+36)94/714-092

Kertészeti tanácsok március közepére

A tavaszi napok egyre melegebbek, a napsütés is kellemesen cirógatja az arcunkat. Ha esik, az sem olyan kellemetlen, mint novemberben, vagy akár februárban. Rendszeres testmozgásnak tekinthetjük már kerti szorgoskodásunkat, aminek lassan meg is van az eredménye. A korai növénykék már kikeltek, hóvirág, hagymások színes foltjai kezdik ellepni kertünket.

Kitűnő az idő az ősszel elmaradt, vagy szándékkal tavaszra hagyott ültetésekhez. Még különösebb szakértelem nélkül el tudjuk ültetni a díszfákat, díszcserjéket. Telepíthetünk földlabdás növényeket, örökzöldeket, alacsony cserjéket, és az évelők közül azokat, amelyek nyáron virágoznak. Fontos, hogy nyugalmi állapotban, rügypattanás előtt ültessük őket. Mivel kevesebb idejük van begyökeresedésre, mintha ősszel ültettük volna, gondosan tányérozzuk ki a növények tövét. A gyökerekhez juttassunk szerves trágyát, és öntözzük be jól.

A rügypattanás előtti lemosó permetezések még elvégezhetők, ezek alapozzák meg gyümölcsfáink egész éves egészségét. Megkezdjük az őszibarackfák termőre metszését. Először a vázág csúcsán lévő vezérvesszőt metsszük vissza egyharmadára úgy, hogy a csúcsrügy külső állású legyen. Az erős vesszőket felváltva hosszabbra (termővessző), és rövidebbre (ugarvessző) vágjuk, az ugarvesszők lehetőleg kifelé álljanak. A túl sűrűn álló termővesszőket, valamint a száraz, beteg, levéltetű szívása következtében görbe vesszőket tőből távolítsuk el.

Metsszük meg rózsáinkat is. A tearózsa vékonyabb vesszőit 2-3 rügyre, az erősebbeket 6-8 rügyre vágjuk vissza. Gondosan távolítsuk el az elszáradt, beteg részeket. Figyljünk arra, hogy mindig kifelé nézzen a legfelső rügy, így az új hajtások akadálytalanul tudnak nőni. Szabadítsuk meg a száraz, elöregedett ágaktól a futórózsákat és a rózsalugasokat is. A fiatal hajtásokon egy rövidre metszett csapot hagyjunk 15-20 cm-enként, ebből fog előtörni a virágzó hajtás.

Ha enyhébb az időjárás, kihajtanak az ősszel telepített virághagymák is. Kibújnak az első nárciszok, tulipánok, fürtös gyöngyikék, krókuszok. Nedves komposztban, világos helyen előhajtathatjuk a tavaszi hagymás növényeket (kánna, dália, kardvirág, gumós begónia). A dáliagumókat szedjük szét egy-két gumóra. Ügyeljünk, hogy mindig legyen rügy a szárrészeken, mivel új hajtások ebből fejlődhetnek. A kertbe kiültetett gumós begóniák hamarabb virágzanak, ha átteleltetett gumóikat ebben az időszakban cserépbe tesszük, és üvegházban hajtatjuk.

Alkalmas az idő sziklakertek, évelőágyak felújítására is. A 3-4 éves évelő növények már túlságosan besűrűsödtek, vagy néhány növény esetében kiritkultak. Ültessük át ezeket (a kora tavaszi hagymásokat, gumósokat ne), és lazítsuk fel a talajt. Pótoljuk a tápanyagokat, és olyan mélyre ültessük a növényeket, ahol eredetileg voltak. Így nyáron fantasztikus virágpompában lehet részünk.

A hó elolvadásával és a talaj megszikkadásával a gyep növekedésnek indul. Időszerű hát, hogy gondozásba vegyük. Elsőként gereblyézzük össze a leveleket és a hulladékokat. Még ne gereblyézzünk túl erősen, mert ez károsíthatja a füvet. Ha kemény fagyok érték télen a gyepet, érdemes könnyen lehengerezni. Hogy elkerüljük a súlyos sárgulást, eleinte ne nyírjuk túl alacsonyra. Állítsuk feljebb a fűnyírót, és csak a gyep felső 1/3-át vágjuk le. Márciusban elég kétszer száraz időszakban nyírni a gyepet. Nyírás után vizsgáljuk át, nincsenek-e betegségre utaló jelek. Ha kell, megfelelő vegyszerrel végezzük el a mohairtást. Igazítsuk meg a széleket szegélyvágóval, és ha kitöredezett, javítsuk ki.

Mivel a fagy már ritka, az építő, javító munkálatok elkezdése is időszerű: javítsuk ki az utakat, ágyások szegélyeit, támfalakat, és elvégezhető a lépcsők készítése, javítása, alakítása. Teleltetett edényes növényeinket még ne tegyük ki a szabadba, az idő könnyen hűvösre fordulhat.






Parti Kertészet - MagyarParti Kertészet - DeutschParti Kertészet - English